A Szerda zenekar


Szerda: a kedd és a csütörtök közé eső nap, a hét harmadik napja. (Azokban az országokban, ahol a hét a vasárnappal kezdődik, ott a negyedik.) A magyar „szerda” szó szláv eredetű. A szláv nyelvekben etimológiailag a „közép” jelentésű szóra vezethető vissza, ami arra utal, hogy a hét közepe. Az asztrológiában a szerdát a Merkúr bolygóhoz, illetve az azt megszemélyesítő Merkúr istenhez (római istenhez, görög megfelelője Hermész) kötik. (Wikipédia)


Kedves látogató!
A fent leírtakból mi kizárólag a római istenekkel vélünk valamilyen párhuzamot felfedezni...
És igen, tudjuk, hogy volt egy Wednesday (később Wenzday) nevű kanadai zenekar a hetvenes években, akiknek sikerült egy Bilboard Top 100-as slágert is elkövetniük, de ígérjük, hozzájuk semmi közünk.


Milyen zenét játszunk?

Instrumentálisat. Ezt most ide röviden leírjuk, hogy mi az, hogy instrumentális zene, mert tudálékosnak tűnik, pedig nem az, és/de nem is tudja mindenki: az instrumentális, az nem vokális! De legális! Szóval nincs benne ének... Akkor ez jazz?! ... Nem, nem jazz... Nade akkor ilyen háttérzene?! ... Nem, nem háttérzene... Egyszerűen csak gitár-basszusgitár-dob a felállás. Danolhatna valamelyikünk, vagy valamelyikünk párja öntudatos hamisan, erőltetethetnénk rímeket az élet szépségeiről meg a szerelem fájdalmáról stb., de ennél azért jobb, higgyétek el, hogy hangulatainkat-élményeinket-világlátásunkat puszta zenében dolgozzuk fel és osztjuk meg veletek, nektek is meghagyva egyúttal az érzés-gondolkodás lehetőségét közben.


Nem kellene mégis egy énekes, gyerekek?

Kelleni nem feltétlenül kell, de lehetni lehet. Mindenkit szeretettel látunk, akit megtalál a zenénk, és vannak énekesi-dalszerzői ambíciói, akár csak próbaterem szinten, minden kötöttség és elvárás nélkül. Sőt! Szívesen lennénk egy amolyan nyitott műhely, ahol barátaink-ismerőseink és egyelőre ismeretlenjeink – amennyiben felfedeznek párhuzamot magukban velünk – bátran meglátogatnak minket hangszerekkel, szövegekkel, zenei foszlányokkal, és mindezekkel-mindezekből közösen alkotunk egy-egy valamit, főleg, ha mondjuk billentyűs vagy vonós az illető, de jöhetnek ütőhangszeresek, és fúvósok is! (Csak szívósok ne jöjjenek...) Hovatovább lehetünk összművészeti bemutató is, ha valaki alig bír magával, hogy valamelyik számunk alatt csöndben műanyag széket egyen, mert erre inspiráljuk, azt szeretettel látjuk a színpadon! (Két számunk között mindezt akár hangosan is t-eheti...)


Nade most akkor milyen zenét játszunk?

Amolyan pop-rock-alter-funk-latino-jazzyt. Hogy ilyen nincs? Hát látod! Na, hallod!
Nincsenek feldolgozások, csak saját számainkat nyomjuk. Nincsenek stílusbeli megkötések, ugyanakkor nincsenek szélsőségek sem. Ez a három fickó vagy hat különböző zenei irányból közelít, és köt ki hol egy kicsit diszkósabban, hol egy kicsit rockosabban, hol egy kicsit könnyedebben, hol egy kicsit elvontabban.
A tipikus Szerdazene ismertetőjele az, hogy mi játsszuk! Igen, igen, egyébként elég filmzenés.


A Szerda zenekar nem hivatalosan 2009 decemberétől működik, ekkor találkozott először az alapítók és a jelenleg is aktívak közül Csibra és Széles, valamint az igazi alapkő-letevőnek számító Matisz Máté basszusgitáros, vele volt trió a formáció, az ő kitűnő játékát a mai napig hallhatjuk itt online is elérhető Eredet című számunkban. Aztán a bőgős poszton váltás történt, Máté Adrián érkezett, és így volt az első saját koncert, majd az első klipforgatás is 2013-ban. Újabb basszgitár-tagcsere után 2014. szeptemberétől Krakkó Zsolttal dübörög az eddigi legkreatívabb ritmusszekció. Hajas Gergő gitáros pedig az ős-kezdetek után egy évvel csatlakozva az itt felsoroltak közül mindenkivel játszott, markáns kézjegye öt és fél éven át, 2016 júliusáig határozta meg repertoárunkat és hangzásunkat. Jelenleg a felállás a legkorábbi építkezésekhez hasonlóan ismét trió, de új útjainkhoz szívesen látunk, sőt, keresünk állandó tagnak gitárost-billentyűst-fúvóst-ütőhangszerest külön-külön és együtt is.


Végül gyártsunk azért vmi ideológiát is ehhez a Szerdasághoz, az kell a brandnek! :-)
Szóval hétfő és kedd semmiképpen, azokat senki sem szereti.
A vasárnap jellemzően a pihenésé.
Péntek, szombat... az buli, az igen! De ezek nem vagyunk, nem is akarunk.
A csütörtök pedig, mint tudjuk, kispéntek.
Miénk viszont a szerda. Szerdán már túl vagy a munkahét felén, felcsillan a remény, már el is mehetsz egyet sétálni a Tabánba. Vagy elmehetsz kiállításra, moziba. Vagy valahova egy jót kajolni. Vagy elmehetsz meginni egy sört/margaritát és meghallgatni egy koncertet.

A Szerda jó!

© copyright 2013 Szerda zenekar